Gyertyafényben is fürdök
Ahogy a kád szélén
Pihenő lábamat figyelem
Amint finoman lüktet egy ér
S egyszerre megértem;
Ez mégsem én vagyok
Testem lába csupán
Mit éppen bámulok
És én inkább vagyok a láng
Mintsem az árnyékká tömörült anyag
Illúziónak gyönyörű, valóságnak…
Eltávolodtam önmagamtól
És mégis azt mondom megérte
Semmi sincs mi az Úttal felérne
Egyszer majd rádöbbensz, nincs mese
Az egyetlen kiút a befele.
Alkonyatkor párszor
Felötlött bennem a gondolat
Hogy elmúlás nélkül
Mivégre a kezdet
S a széppel miért pont
A csúnya ellenkezhet ?
Hogy a jónak miért
A rossz lett a párja
S ha nem így volna
Az vajon kinek fájna ?
Fájna-e egyáltalán
Vagy csak úgy volna
Valami szürke, unalom…
Agyam rejtett zugaiból
Kígyóznak a sorok
Hogy gondolattá érjenek
És e rím-gyümölcs halmok
Tetején ülve kérdelek:
Te értesz-e vajon engem
S én értelek ?
Vagy csak koponyám
Függőkertjében térdelek
S halovány remény ül vállamon;
Talán megérintettelek...
Ám ha mégsem
Azt is…
Angyalok vàllán ülve
Jó szerencse kísér
S hogy lelkem mit ér?
Milyen ellensúly kerül
Isten színe elé?
Szívem mint tollpihe
S könnyű léptem adom
Mint az oltáron hagyott gyertya
Mely végig égett, nagyon...
Hogy eleven lánggá váljék
S könnyű füstje maradjon csupán
Hogy végül az is…
Kézen fogott az a régi érzés
S most csendesen ülök
Egyedül
Magammal beszélgetek s
Hallgatok nagyokat
Mint a gazda
Ki elszórta a magokat
S most tavaszt vár...
Úgy várom én is
Hogy felbukkanjon némely válasz
Melynek hiánya bolygat szüntelen
S elmém csendes kútjának
Kőkarimáján…
Átölelt a köd
Mintha csak az ősz
Üdvözölt volna
Ahogy a fák ágai közt
Áttört a lámpafény
Tompa ecsetvonássá váltak a fények
És a hangokat is elnyeli
A szürkeség
Vállamról a terhek
Mint szívemről a kövek
Zúdulnak szerteszét
Kincseit szórja az ősz
És én csendben…
Apró szikra csupán
Ennyi kell a tűzhöz
Vörös lángja
Minden rosszat messze üldöz
Meleget ad, fényességet
Bőkezűen méri a békességet
Narancssárga szikrát szór az égre
Velem ünnepel, hogy itt vagy
Megérkeztél végre.
Szantál illatú volt a levegő
Abban az emlékben
Ahol oly jól éreztem magam
S mint szekrény alól előkerült üveggolyók
Úgy gurultam szét
Önmagam foszlányai között
Mikor megláttam magam saját testem fölött
S ahogy harmadikként szemléltem
Két korábbi énem
Úgy emlékszem arra az…
Egyszerre úszni kezdett
Alattam a móló
Repülőszőnyegként siklottunk a vízen
Ahogy a napfény
Ezüst szikrái nyaldosták lábamat
A nap felmelegítette arcom
Ott, akkor a szélnek adtam
Minden harcom.
