Kézen fogott az a régi érzés
S most csendesen ülök
Egyedül
Magammal beszélgetek s
Hallgatok nagyokat
Mint a gazda
Ki elszórta a magokat
S most tavaszt vár...
Úgy várom én is
Hogy felbukkanjon némely válasz
Melynek hiánya bolygat szüntelen
S elmém csendes kútjának
Kőkarimáján ülve
Szomjazom őket mint nyáron a vizet
És oly mindegy
Hány poharat töltök tele
Egyet vagy tízet
Hisz az ember mindenért fizet
S lám míg saját koponyámban időzöm
Vígasztal a tudat
Sok lúd disznót győz
S nem a disznók a ludat.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
