Gyertyafényben is fürdök
Ahogy a kád szélén
Pihenő lábamat figyelem
Amint finoman lüktet egy ér
S egyszerre megértem;
Ez mégsem én vagyok
Testem lába csupán
Mit éppen bámulok
És én inkább vagyok a láng
Mintsem az árnyékká tömörült anyag
Illúziónak gyönyörű, valóságnak hanyag
Hogy csak hús és vér vagyok
Hisz lehet mind holtak vagyunk
És akik eltávoztak élnek igazán
Élet és Halál ugyanaz
Csak a kapu más-más oldalán.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
