A fa alatt hagytam minden zajt
Sejtést, sértést, bánatot és bajt
Földanya elvitte a fáradtságom
Hátam tartja egylábú barátom
Egy véget nem érő
Furcsa pillanattá váltak a percek
Ahogy nem messze egy locsoló serceg
S én csak ülök csendben
Miközben szavak hullanak a semmiből
A belső szabadság:
Nem függni senkitől és semmitől.
Kép: saját fotó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zenialis.blog.hu/api/trackback/id/tr9318467453
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
