Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vándor, akit csak Holdvándorként ismertek. Holdvándor nem volt hétköznapi ember; gyermekkorától kezdve a Hold vonzotta. Éjjelente, amikor a többiek aludtak, ő a Hold fényében fürdött, és arról álmodozott, hogy egy nap eljut oda.

Holdvándor felnőttként is megőrizte ezt az álmot. Évekig barangolt a világban, bölcs embereket keresett fel, hogy megtanulja, miként érhetné el a Holdat. Találkozott mesterekkel, akik megtanították a meditáció művészetét, hogy elméjét felszabadítsa a földi kötelékektől. Ismerkedett csillagászokkal, akik elmagyarázták neki a Hold mozgását és titkait. Holdvándor minden éjszakát imával és elmélkedéssel töltött, mind közelebb érezve magát a céljához.

Egy nap Holdvándor elérkezett egy hegy lábához, amelyet a helyiek Szellemek Hegyének neveztek. A legenda szerint a hegy csúcsáról, ha valaki tiszta szívvel néz fel az égre, a Hold átöleli lelkét és felviszi őt magához. Holdvándor tudta, hogy ez az útja végső állomása.

Felkapaszkodott a meredek sziklákon, a szél süvített körülötte, de őt nem tántorította el semmi. A csúcsra érve letérdelt, és fohászkodott a Holdhoz. Elméjét teljesen kiürítette, testét és lelkét átadta az égnek. Ahogy lehunyta szemét, érezte, hogy könnyűvé válik, mintha maga a szél emelné fel.

Amikor kinyitotta szemét, már nem a hegy csúcsán volt, hanem a Hold hideg, ezüstös táján. A Hold felszínén állt, és lenézett a Földre, amely most apró és távoli volt. Lelkében mély béke honolt, mert tudta, hogy megérkezett. A Hold nem csak fizikai hely volt számára, hanem a belső nyugalom és a beteljesedés szimbóluma.

A Föld lakói soha többé nem látták Holdvándort, de amikor felnéztek az égre, és megpillantották a Hold fényét, mindig emlékeztek rá, és arra, hogy néha a legnagyobb álmokhoz a legbensőbb utazás vezet.

Kép: Pinterest