Ez az ősi hagyomány, mely az évszakok váltakozásának égi rendjéhez – a napfordulókhoz és napéjegyenlőségekhez – igazodott, évszázadokon keresztül meghatározta az emberek természethez fűződő kapcsolatát. A Nap járásához igazított ünnepek és szertartások természetes ritmust, belső egyensúlyt és spirituális mélységet adtak az év körforgásához. Az emberek tudták, mikor van ideje az elengedésnek, a megújulásnak, a számvetésnek és a teremtésnek – és ezekhez illesztették szertartásaikat, mint például a lencsemágiát is.

Azonban a modern korban, különösen a nyugati világ időszámításának és naptárainak reformjai nyomán, a természeti ritmusokról való tudás háttérbe szorult. A Gergely-naptár 1582-es bevezetése, majd a polgári évkezdet január 1-jére helyezése egyre inkább kiszorította az évkör égi fordulópontjaira épülő hagyományokat. Az emberek mindennapi élete fokozatosan elvált a természet ritmusaitól: a mezőgazdasági év helyett a gazdasági és politikai év vált elsődlegessé.

A szilveszter, vagyis december 31. estéje – amely sem csillagászati, sem szakrális szempontból nem jelent különleges fordulópontot – vált az „év lezárásának” és az „új kezdetnek” ünnepévé, főként a társadalmi közmegegyezés és a modern városi életformák révén. A napfordulókhoz kapcsolódó mélyebb szertartások így fokozatosan elfelejtődtek, és helyüket átvette a mulatozás, tűzijáték, alkoholfogyasztás és a szimbolikus (de sokszor felszínes) „fogadalomtétel”.

A lencse fogyasztása is megmaradt ugyan – mint a gazdagság és bőség mágikus szimbóluma –, ám eredeti spirituális tartalmát elveszítette. A csendes, tudatos szertartás helyett a szilveszteri babonák egyik elemeként él tovább: „aki lencsét eszik újév napján, annak sok pénze lesz”. A hangsúly így az anyagi bőségre, nem pedig a testi-lelki-szellemi egyensúly és bőség megteremtésére került.

Napjainkban azonban egyre többen ébrednek rá arra, hogy a természet ciklusaihoz való visszacsatlakozás nemcsak környezeti, hanem belső harmónia szempontjából is létszükséglet. A régi tudás újraélesztése, például a napfordulós szertartások gyakorlása, segíthet visszatalálni egy olyan élethez, amelyben nem csupán az idő múlása, hanem annak minősége is számít.

Ez a hagyomány tehát nem veszett el végleg – csupán aludt egy hosszú ideig. Most rajtunk múlik, hogy ismét életre kel-e bennünk.

 Paksi Zoltán asztrozófus érthetően, egyszerűen végigvezet a folyamaton:

"A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.

Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.

Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.

 A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.

A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend legyen, s belül is arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet és a fényt. A lencséből a fordulat idejéhez képest 14 órán belül, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.

  Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.

 A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!

 A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.

 Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját! "