Vannak pillanatok az életben, amikor nem lehetünk azokkal, akiket a legjobban szeretünk. Lehet, hogy távolság, élethelyzet, idő vagy akár sors választ el bennünket tőlük. Ilyenkor jön a fájdalom, az üresség, a hiány – a kérdés, amit újra és újra felteszünk magunknak: hogyan szerethetünk valakit, aki nincs mellettünk?

A válasz mélyebb, mint elsőre hinnénk: a szeretet nem a fizikai jelenlétből táplálkozik. Aki azt hiszi, hogy csak akkor tud szeretni, ha ott van mellette a másik, ha megölelheti, ha hallhatja a hangját, az valójában a ragaszkodást tapasztalja – nem a tiszta szeretetet.

A ragaszkodás az „akarom, hogy itt légy”, a szeretet viszont az „itt vagy bennem, akkor is, ha nem lehetsz velem”.

A ragaszkodás fél, birtokolni akar. A szeretet bízik, elenged, mégis összeköt.

A ragaszkodás feltételhez kötött. A szeretet nem kér semmit, csak van – csendesen, mélyen, szilárdan.

Nem kell ott lennie valakinek fizikailag ahhoz, hogy szeresd őt. Gondolatban, szívben, emlékekben és érzésekben újra és újra ott van. Egy dalban, egy illatban, egy mondatban, amiről az eszedbe jut. A szeretet képes áthidalni időt és teret, mert nem kívül, hanem bennünk él.

Ha most épp nem lehetsz azzal, akit szeretsz, ne kételkedj az érzéseidben. Fogadd el, hogy a szeretet nem függ a közelségtől – és épp ettől válik igazivá.