Csak ültem némán
Nem tudtam szólni
Benn rekedt az összes szó
És szemeimből kiolvadva
Az arcomon folyt végig
Minden érzés egyetlen
Sós folyamként végezte
Melyből kis tavacska lett
A nyakamnál- követtem végig
A szem a lélek tükre
Mégis a szív az amely törik
S a szilánkok lassanként
A lelket ölik ...
Egyenként kell kihúzni őket
S ha elült a fájdalom
Egy szép napon újra ott leszek
Kint a napon.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zenialis.blog.hu/api/trackback/id/tr1118004572
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
