A világ tele van különféle nézőpontokkal, hiedelmekkel és igazságokkal, amelyeket emberek milliói osztanak vagy cáfolnak nap mint nap. Egyesek UFO-alakú felhőkben idegen anyahajókat vélnek felfedezni, mások a Galaktikus Föderáció békés küldetéseiben hisznek, míg megint mások úgy látják, hogy az egyre gyakoribb UFO-észlelések a hírhedt Blue Beam Project tervét igazolják.

Mindeközben az interneten könnyen belefuthatunk önjelölt gurukba, akik semmi újat nem mondanak – csak új csomagolásban kínálják az ősi tanításokat vagy hangzatos bölcsességeket és idézeteket puffogtatnak miközben épp a "másik oldal" eszközeivel tesznek szert hírnévre, vagyonra. A vonzás törvénye, manifesztáció, vagy épp a spiritualitás régi-új gumicsontjai újra és újra előkerülnek, sokszor ugyanazokkal a közhelyekkel kiegészítve. Ezek a "tanítók" valójában gyakran nem mást keresnek, mint lájkokat, követőket és bevételt. Egyszer tanfolyamokat kínálnak, máskor egy mindent megoldó csodaterméket próbálnak ránk sózni – természetesen csillagászati árakon, esetleg havi előfizetési díjért.

Az igazság, hogy mindannyian vágyunk valamire: egy nagyobb célra, egy mélyebb összefüggésre, egy rejtett titokra, ami megmagyarázza az életet. De nem szabad elfelejtenünk: a sokféle igazság között az igazi mindig ott rejlik, amit magunknak találunk meg. Nem az UFO-alakú felhőkben, nem a Galaktikus Föderáció ígéreteiben, de talán még a guruk szavai között sem.

Kérdezz, kételkedj, gondolkodj. Az igazság valahol ott van – de előbb önmagadban keresd hozzá a kulcsot 

Manapság sokan érzik úgy, hogy a komolyabb, gondolatébresztő tartalmak háttérbe szorulnak a közösségi médiában, míg a humoros vagy könnyen emészthető bejegyzések, idézetek mindig a népszerűségi lista élén landolnak.

 Ez a jelenség nem feltétlenül azért van, mert az embereket ne érdekelnék a mélyebb témák, hanem mert a fogyasztói társadalom működése hosszú ideje arra kondicionál minket, hogy a felszínességben keressük a kielégülést, és az igazi figyelem helyett inkább a pillanatnyi impulzusokat hajszoljuk.

 Egy komolyabb hangvételű poszt – legyen az életfilozófiai elmélkedés vagy a világ problémáinak elemzése – ritkán kap olyan figyelmet, mint egy humoros kép, például egy aranyos macskáról készült fotó. Az emberek jelentős része gyorsan továbblapoz, nem mélyedve el az írás mondanivalójában. Az ilyen tartalmak befogadása ugyanis tudatosabb jelenlétet igényelne, amit sokan már nem gyakorolnak a rohanó hétköznapokban.

Egyre több poszt születik, melyek szerzői úgy érzik, „fel kell ébreszteniük” az embereket. De vajon tényleg fel lehet ébreszteni valakit, aki még nem áll készen erre? Az igazság az, hogy a megvilágosodás – legyen az egyéni, nemzeti vagy akár globális szinten – mindig belső folyamat eredménye. Egyetlen írás, bármennyire is mély és szívből jövő, nem fogja azonnal megváltoztatni valaki gondolkodását, ha az illető nem jutott el oda saját tapasztalatai révén.

 Ráadásul az „alvók” és „ébredők” közötti megkülönböztetés önmagában is szétválasztást szül. Ez a kategorizálás akaratlanul is egyfajta fölényérzetet közvetíthet: mintha lenne egy „tudatosabb” csoport, amely irányt mutat a „tudatlanoknak”. Pedig mindenki a saját útján jár, és senki sem „alvó” vagy „ébredt” abszolút értelemben. Az út minden szakaszának megvan a maga értéke.

 A komolyabb tartalmak írásának nem kell, hogy a széles körű népszerűség legyen a célja. Írni önmagában öröm és belső kifejeződés. Akik befogadják, azokhoz szólni fog, akik nem, azokhoz talán egy későbbi pillanatban jut el az üzenet. A mélység nem vész el, még akkor sem, ha a felszín zajos.

Ezért ha mélyebb tartalmakat szeretnénk közvetíteni, tegyük azt továbbra is – nem az ébresztgetés hanem az egyszerű megosztás öröméért. Mert aki valóban keres, az megtalálja a számára szükséges gondolatokat, akkor is, ha azok egy zajos világ mélyén lapulnak. 

kép: Pinterest