2024. ápr 14.

A tükör törvénye

írta: Ficsór Károly
A tükör törvénye

Többnyire azok a kapcsolódásaink nyomogatják a gombjainkat akik közel állnak hozzánk hiszen egy számunkra jelentéktelen embertől kevésbé esik rosszul ha nem úgy viselkedik velünk ahogyan azt elvárnánk.

 Tegyük fel, történt velünk valami a múltban, amit érzelmileg nem dolgoztunk fel, és tudat alatt ezt az elakadást "sugározzuk" magunkból. Olyan embereket fogunk vonzani, akik a viselkedésükkel aktiválják ezt az érzést, hogy felfigyeljünk a sérült lélekrészeinkre. 

Sohasem a másikat kell megváltoztatni, hiszen ő is érzelmileg sérült, ezért tudott a mi rezgésünkhöz kapcsolódni. Nem a másik viselkedésének az okait kell boncolgatni, hanem a bennem felmerülő érzéseket kell beazonosítani, felismerni, feloldani. Ugyanúgy, mint amikor belenézünk reggel a tükörbe és megállapítjuk, hogy kócosak vagyunk. Nem a tükörképet kezdjük el piszkálgatni, hanem megfésülködünk.

Amint kidolgozzuk magunkból ezeket a tudatalatti rögzüléseket és felülírjuk a hibás programot, megváltozik a frekvencia amit sugárzunk magunkból. 

 Ha a kapcsolódásnak mélyebb karmikus okai vannak akkor jó eséllyel a másikban is gyógyulnak ugyanazok a traumák és halad velünk vállvetve a változás útján illetve mi is nyomogatjuk az ő gombjait ezért legyünk türelmesek és szeretetteljesek.

 Minden kapcsolat/ kapcsolódás addig tart ameddig van mit tanítani a másiknak, vagy ha már nincs akkor addig amíg nincs nagy eltérés a rezgésszintek között és kölcsönösen emelik egymást.

Akik sokat és rendszeresen dolgoznak magukon gyakran azért magányosak, mert a gyors fejlődésüket nem tudja lereagálni az univerzum hiszen mire az aktuális tudatállapotnak megfelelő társak megjelenhetnének addigra már változott a frekvencia. 

Ez csak addig tart ameddig az intenzív tisztítások által el nem jutunk a nyugodtabb vizekre, amikor már csak arra kell figyelni, hogy ne teremtsünk újabb érzelmi blokkokat.

 

Megköszönöm ha támogatod a munkám és a következő bejegyzések/videók elkészítését:
https://www.donably.com/ficsor-karoly

Szólj hozzá

Tudatosság Spiritualitás Tükör Tudatalatti