Megmondta a tévé
És ki is lett függesztve
Mint szakadt függöny
Úgy lengedezett a sok transzparens
Amire az volt írva
Hogy szabad a tánc
És különben sem a te szinted ez
Hiszen annyira patent vagy
Ebben a versben meg
Nincs egy darab rím sem
És értelme sincs sok
De hát ilyen a művészet
Egyszer csak homlokon csókol a múzsa
Vagy kézen fog
Hogy legyen képed a fészbúkra
Ami alá odaírhatod
Hogy ma megint bölcsebb voltál mindenkinél
És jól állt a hajad is
És megláttad már megint a szépet
Előre tekintesz-e még
Az égre, csillagokra, szeretteid kezét fogod-e még?
Vagy csak ígéret és emlék
Vékony jegén folytod vissza lélegzeted
Nehogy megroppanjon az a kínosan vékony réteg
Melyre egykor azt mondtad;
Ez vagyok én.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
