tóparti gondolatok
Napfény csobban, szellő lobban
Színeket ereszt szerteszét íriszem
A teremtett világ őszt játszik
A sors színpadán, úgy hiszem
Kérlek ne áruld el mi az
Amit bennem látsz
Én sem mondom a rókának
Hogy ravasz
S a virágoknak, hogy tavasz
És a csontokról is tudok
S a szívem is a helyén
Mást nem adhatok:
Én maradok az enyém.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://zenialis.blog.hu/api/trackback/id/tr9218004504
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
